Minden üzlet alapja a bizalom. Nem eladók és vevők, hanem bizalmi partnerek bonyolítják az adásvételt. Amikor nem így történik, akkor valamelyik fél rosszul jár.
Az eladás közel sem csak arról szól, hogy a termékem jó, hanem sokkal inkább arról, hogy a tranzakcióban részt vevő emberek között létrejön egy különleges viszony – a kölcsönös respektért pedig mindkét félnek meg kell harcolnia.
Szilárdan elhatározom például, hogy nem veszek kis textil festményt. Több hétig senki nem tud kizökkenteni eltökéltségemből. (Naponta legalább négyen-hatan kísérelnek meg kis textil festmény megvételére rábeszélni.) Ám egyik délután Said csapódik mellénk.
Elmondja, milyen nagyszerűek a kis festett vászonjai.
Köszönöm, nem vásárolok – közlöm. (Már igen nagy a gyakorlatom.)
Nem tágít, megmutatja őket.
Büszke rájuk, mert saját munkái, nem gyárban készültek. Sablonjait is előveszi, hogy biztosítson minderről.
Kijelenti:
- Biztos, hogy fogsz venni belőlük, mert szépek, és soha ilyen jó üzletet nem köthetsz, mint most.
Tényleg szépek, és egy táncoló figurákat ábrázoló kép különösen megtetszik. Fapofát vágok, de hiába. Minden bizonnyal észrevette, hogy egy hajszálnyit meginogtam, ezért újra támadásba lendül.
- Mivel nem amerikai vagy, jó árat fogok adni. Sőt, még annál is jobbat, mert ritka vendég erre a magyar.
- Nem veszek semmit, makacskodom.
Nem hagyja annyiban. Az egész rábeszélést művészi tökéletességgel gyakorolja – végig nagyon kedves, és céltudatossága ellenére sem kellemetlen, vagy tolakodó.
- Mennyiért adnád ezt - kérdezem.
- Tízezer Shilling.
- Ehh, tudod, hogy nem vagyok amerikai turista, ha ennyit mondasz, tárgyalni sem kezdek.
- Jó, mennyit adnál érte?
- Tízezret biztos nem. Mondjál egy jobb árat.
- Nyolcezer.
- Ez még mindig nagyon sok.
- Jó, akkor hatezer az utolsó.
- Szerintem a hat is sok. Talán más már megvette volna, de én nem adok annyit érte.
- Akkor mondd meg végre, mennyit adnál.
- Ezret.
- Micsoda – háborodik fel. Az anyag többe van!
- Ezret most azonnal megadok érte.
- Ezrért nem adom. Vigyed négyezerért.
- Kettőért elviszem.
- Három.
- Kettő és fél.
- Rendben, megegyeztünk, kérem a táncolósat.
Boldogan csomagolja be alkotását. „It was a nice bargain” – mondja ragyogó szemmel. Sokkal jobban örül a közel fél órás alkudozásnak, mintha eladta volna tízezerért. Ráadásul nemcsak a pénztárcám lett volna sokkal vékonyabb ebben az esetben, de még hülyének is nézett volna. Így megvettem jó áron egy kedves textilfestményt, megtudtam, hogy Arushában működik egy képző- és zeneművészeti stúdió, és azt is, hogyan készülnek ezek az emléktárgyak, s mindeketten jó emlékekkel fejeztük be az üzletkötést.
