Tanzablog

Galéria (hazafelé)

Zakatol a vonat Bécsből Budapest felé. Budapestről Bécsbe, vagy Bécsből Budapestre vonattal érkezni mindig megnyugtató. Erre vonatoztak száz és százhúsz éve a K und K tisztviselők, ha hivatalos ügyük a császárvárosba szólította őket. Ezen a vonalon jártak üzleti megbeszélésre a pesti udvari beszállítók. Utaztak erre urak, polgárok, katonák, értelmiségiek, mesteremberek, zsurnaliszták, kémek, detektívek, száműzöttek, menekülők, disszidensek. A vonat csak ingázott rendületlenül a két, egyre jobban eltávolodó város, világháborúk, forradalmak, francia, olasz, román, amerikai és szovjet hadsereg, határzár, határnyitás, szigorúság, enyhülés között.

Hegyeshalom.
Már nem kell útlevél.
Hazaértem.

Láttam Afrikát, s úgy érzem, értem mindazokat, akik oda mentek, és ott maradtak, vagy elmentek ugyan, de soha nem tudtak elszakadni az emlékeiktől. Mert erősebbek az ízek és a szagok. Mert vadabbak a növények és az állatok. Mert éget a nap, elmos a záporeső, és kiszárít a hegyekből lezúduló szél. Mert a fák roskadoznak a gyümölcsöktől, s fűszerillattal telik meg a levegő. Mert ott lakott az a néhány ősanya és ősapa, akiktől az egész emberiség származik.

Láttam Afrika gazdagságát és nyomorát.

De az árvaházak sötét szobáiban, vagy az iskolák egyszerű tantermeiben talán láttam felderengeni ennek az országnak, vagy ennek az egész kontinensnek a jövőjét.

Csak várni kell.

Miért is kellene elsietni?
Hiszen Afrika győzni fog újra.
Mindig.
Örökké. 

Galéria (Zanzibár)

Galéria (északról délnek)

Toyota Galéria

Galéria (iskola) (little green jumping)

Szerény körülmények, kíváncsi, nyitott, tanulni akaró diákok, motivált, a tanításért élő, hivatásukra büszke tanárok – így néz ki egy iskola Tanzániában. Itt a digitális tábla projekt még várat magára. Helyette könnyű, összehajtható, törökülésben a térden kinyitható műanyag asztallapot igyekeznek elterjeszteni, hogy azok a diákok is megírhassák a leckét, akiknek az otthonában nincs asztal. Óriási hangsúlyt fektetnek a nyelvoktatásra. Az általános iskolákban sok az angol és az angol nyelvű óra, a legtöbb középiskolában pedig angolul folyik az oktatás. Az állami általános iskola ingyenes, az állami középiskola 10.000 Shilling, a magániskoláért havi 40.000 Shillinget, vagy többet kérnek. Ha egy családban valaki dolgozik, a magániskolát több gyermek számára is megengedhetik maguknak. Egyetemből kevés akad, az állami tandíja évi 1.500, a magánegyetemeké 3.000 dollár körül alakul. Az általános iskolások húsz százaléka tanul tovább középiskolában, s közülük 20 százalék jut el a felsőoktatásba. A diplomás túltermelés errefelé még ismeretlen. A kormány három területet kiemelten kezel. Ezek az orvosképzés, tanárképzés és informatika. Orvosokból és tanárokból óriási a hiány, és az informatikai képzettség is ritka. A jól teljesítő diákok tandíját az állam magára vállalja mind a magán- mint pedig a köztulajdonban lévő egyetemeken és főiskolákon. A képzés olyan társadalmi értéket képvisel, hogy aki tehetsége, vagy családja anyagi ereje révén jó iskolákba jár, nagyon megbecsüli a lehetőséget.

Lehet, hogy most is lenne értelme hasonló ösztöndíjprogramokat hirdetni, mint akkor, amikor Tanzánia ’baráti’ országnak számított, mert ők is a ’szocializmust építették’. Akadnak néhányan így, akik nálunk végezték az egyetemet, főiskolát. Orvosok, mérnökök, közgazdászok.  Most a társadalmi elit meghatározó tagjai, s talán nem kellene ezt a vékony szövetet elszakítani. Itt a gazdasági növekedés stabilan 7 százalék körül alakul minden évben. Aki nem építi ki idejében hídfőállásait, lemarad a jövő üzleteiről, mert Afrika a lehetőségek kontinense. A nagy nemzetközi cégek még szinte teljesen hiányoznak. Sokféle szolgáltatás, termék és tudás elérhetetlen, de mindez változni fog. A kínai és indiai befektetők ezt már tudják.
 

Galéria (árvaház)

Tanzániában sok az árva. Sokan vesztették el szüleiket AIDS-ben, vagy más betegségekben. Másokat nem tud eltartani a családjuk. Az árvaházak száma sem kevés ezért. Egyre több utazási iroda egészíti ki azzal az egzotikus szafari túrát, vagy a napsütéses zanzibári nyaralást, hogy ügyfeleit árvaházakba viszi – lássák és érezzék a kézzel fogható, a levegő molekulába is beégett szegénységet, s segítsenek. Minden számít. Egy jó szó, néhány Shilling, egy kis édesség, egyszerű játékok, később egy képeslap, esetleg némi pénzátutalás a távolból.
 
Arusha külvárosában látogatunk egy árvaházba. A sáros, kacskaringós, rendszer nélküli földutakon több ízben kér sofőrünk segítséget a tájékozódáshoz. Elhaladunk egy Holiday Inn és egy Beach Hotel elnevezésű szállás előtt a szegénynegyedben. A városi pénzkereset ígérete hozza ide azokat, akik itt alszanak. Nem vakációzni jönnek. Az óceán jó kétszáz kilométerrel odébb mossa a partokat. Megtaláljuk az árvaházat. Fiatal lány alapította néhány éve. Adományokból tartja fenn az intézményt. Az óvodás korúak szárnyában vagyunk. Két szoba, négy emeletes ágy. Egy fekvőhelyen két gyermek alszik. Csak egyetlen öt éves, így elég jól elférnek. Magunkkal vittünk néhány lufit. Cipő nélkül, szakadt ruhában, őszinte örömmel az arcukon százszor jobban lelkesednek értük, mint egy elkényeztetett európai gyerek a legújabb videojátékért, amit szüleinek az elsők között sikerült megkaparintania a plázában. A gyerekek közül egy azonnal elkészíti az origamit, amit japán társam hajtogat. A másik szépen énekel. Máshol és máskor talán képzőművész, vagy megasztár-döntős lehetne belőlük. Mégis, ezek a gyerekek angolul tanulnak majd az iskolában. Néhányuk talán állami-, egyházi, vagy privát támogatáshoz jut, s azok közé kerülhet, akiknek szavuk lesz ebben az országban.
 

Minden üzlet alapja a bizalom. Nem eladók és vevők, hanem bizalmi partnerek bonyolítják az adásvételt. Amikor nem így történik, akkor valamelyik fél rosszul jár.

Az eladás közel sem csak arról szól, hogy a termékem jó, hanem sokkal inkább arról, hogy a tranzakcióban részt vevő emberek között létrejön egy különleges viszony – a kölcsönös respektért pedig mindkét félnek meg kell harcolnia.

Szilárdan elhatározom például, hogy nem veszek kis textil festményt. Több hétig senki nem tud kizökkenteni eltökéltségemből. (Naponta legalább négyen-hatan kísérelnek meg kis textil festmény megvételére rábeszélni.) Ám egyik délután Said csapódik mellénk.
Elmondja, milyen nagyszerűek a kis festett vászonjai.
Köszönöm, nem vásárolok – közlöm. (Már igen nagy a gyakorlatom.)
Nem tágít, megmutatja őket.
Büszke rájuk, mert saját munkái, nem gyárban készültek. Sablonjait is előveszi, hogy biztosítson minderről.
Kijelenti:
- Biztos, hogy fogsz venni belőlük, mert szépek, és soha ilyen jó üzletet nem köthetsz, mint most.
Tényleg szépek, és egy táncoló figurákat ábrázoló kép különösen megtetszik. Fapofát vágok, de hiába. Minden bizonnyal észrevette, hogy egy hajszálnyit meginogtam, ezért újra támadásba lendül.
-    Mivel nem amerikai vagy, jó árat fogok adni. Sőt, még annál is jobbat, mert ritka vendég erre a magyar.
-    Nem veszek semmit, makacskodom.

Nem hagyja annyiban. Az egész rábeszélést művészi tökéletességgel gyakorolja – végig nagyon kedves, és céltudatossága ellenére sem kellemetlen, vagy tolakodó.
-    Mennyiért adnád ezt - kérdezem.
-    Tízezer Shilling.
-    Ehh, tudod, hogy nem vagyok amerikai turista, ha ennyit mondasz, tárgyalni sem kezdek.
-    Jó, mennyit adnál érte?
-    Tízezret biztos nem. Mondjál egy jobb árat.
-    Nyolcezer.
-    Ez még mindig nagyon sok.
-    Jó, akkor hatezer az utolsó.
-    Szerintem a hat is sok. Talán más már megvette volna, de én nem adok annyit érte.
-    Akkor mondd meg végre, mennyit adnál.
-    Ezret.
-    Micsoda – háborodik fel. Az anyag többe van!
-    Ezret most azonnal megadok érte.
-    Ezrért nem adom. Vigyed négyezerért.
-    Kettőért elviszem.
-    Három.
-    Kettő és fél.
-    Rendben, megegyeztünk, kérem a táncolósat.
Boldogan csomagolja be alkotását. „It was a nice bargain” – mondja ragyogó szemmel. Sokkal jobban örül a közel fél órás alkudozásnak, mintha eladta volna tízezerért. Ráadásul nemcsak a pénztárcám lett volna sokkal vékonyabb ebben az esetben, de még hülyének is nézett volna. Így megvettem jó áron egy kedves textilfestményt, megtudtam, hogy Arushában működik egy képző- és zeneművészeti stúdió, és azt is, hogyan készülnek ezek az emléktárgyak, s mindeketten jó emlékekkel fejeztük be az üzletkötést.

Mai meeting 2

Tíz órára, az Arusha hotelbe beszéltük meg a találkozót az utazásszervező szövetség nyolc bizottságának vezetőjével, hogy elmondjuk nekik javaslatainkat, és bemutassuk az új honlapot, amelynek segítségével a külföldi utazási irodák és egyéni utazók megkereshetik helyi partnerüket. Mivel már van némi gyakorlatom az afrikai megbeszélésekkel kapcsolatban, nagyjából tíz százalék esélyt adok a találkozóra. Nagyon meglepődöm, amikor tíz előtt húsz perccel megjelenik a szövetség vezetője, és elmegyünk vele a szállodába. Még jobban meglepődöm, amikor tíz órakor neki is fogunk a megbeszéléshez. A legjobban azon lepődöm meg, hogy mindenki eljött. 

Japán kolléganőm kezd a honlappal – nagy a figyelem és az érdeklődés, hiszen kézzel fogható, használható eszközt mutatunk be. Utána térünk a kommunikációra.

Ez az ország ez egyedülálló természeti és kulturális kincsekkel rendelkezik. A turizmus a legfontosabb iparág a mezőgazdaság után. A GDP 17 százalékát adja. Ott ülnek velünk szemben azoknak a képviselői, akik ezt megtermelik. Nagyon tisztelem őket.

Ebben az országban egyetlen turizmussal foglalkozó állami szerv sem ad folyamatosan információt a világnak arról, hogy milyen turisztikai attrakciók várják az utazókat. Nem adnak ki sajtóközleményeket újonnan megnyitott létesítményekről. Nem informálnak vásárokról, fesztiválokról. Nem közölnek turisztikai statisztikákat. Nem gyűjtik és rendszerezik turisztikai, üzleti újságírók, útikönyv szerkesztők, kereskedelmi attasék, nagy, vagy afrika-specifikus utazási irodák, légitársaságok, utazási szövetségek, Tanzániáról blogolók, Afrika-rajongók, társadalmi egyesületek elérhetőségeit. Az állam szép bevételt és adókat húz az iparágból, de tisztviselői nem törik össze magukat, hogy a vállalkozókat segítsék. Mintha valahol már láttam volna hasonlót. Vagy csak álmodtam? Előtör belőlem a plebejus düh. Maguk az ország legerősebb iparága. Követeljék ki, hogy legyen felelőse az ország-kommunikációnak. Fogjanak össze a szállásadókkal, nemzeti parkokkal, légitársaságokkal, és folyamatosan lássák el információval ezt a felelőst, aki megszűri, megszerkeszti és továbbítja a mondanivalót. Kérjék meg nagykövetségeiket, hogy gyűjtsék össze azok elérhetőségeit, akiket érdekel Tanzánia idegenforgalma (két napos munka egy-egy országban). Küldjenek ki negyedéves statisztikákat. A főbb új létesítményekről, vagy különlegességekről se hallgassanak. Tanzánia nagyszabású utazási kiállításáról, a Karibu fair-ről gyártsanak több hírt. Januárban arról, hogy tessék beírni a naptárba. A vásár megnyitásakor arról, hogy megnyílt. Ha bezárt, akkor az eredményekről, látogatók számáról. Rendszeresen küldjenek utazási tájékoztatót és biztonsági információt az itt állomásozó nagyköveteknek, konzuloknak. Hirdessenek fotópályázatot turistáknak. Szlovén, cseh, svéd, svájci, osztrák példákat mutatok. Ez nem kvantumelmélet. Ezek végtelenül egyszerű, paraszti logikán alapuló dolgok. Ha a kormányzatot nem sikerül meggyőzni, hogy minderre szükség van, próbáljanak meg a maguk erejével és kapcsolatrendszerével keresztül haladást elérni.

Amerikai kolléganőm szervezetfejlesztési javaslatokkal folytatja. Ebben az USA-ban nagy tapasztalatokkal bírnak. Végül izraeli kollégám zár üzletfejlesztési ötletekkel. Vevők rá.

Köszönjük, hogy felnyitották a szemünket, mondja a chairman. Nagyon elégedettek. Mi is. Adtunk valamit. Úgy érezzük, csak ezért az egy mondatért is megérte ide jönni.
 

Galéria (IT)

Nagy megtiszteltetés, hogy tudósíthattam a Computerworld-öt erről a témáról, és külön öröm, hogy Kis Endre személyében kiváló szerkesztőre bízhattam magam!

Hakuna matata cikk a CW Online-on

Arra gondoltam leírok néhány dolgot arról is, hogy szerintem mire érdemes figyelni annak, aki utazást tervez ide.

Biztonság.

Az óvatosság az első és legfontosabb. Bármilyen tevékenységet is tervez valaki, végig kell gondolnia, hogyan tudja azt biztonságosan végrehajtani. A kezdetekben furcsa, aztán készséggé válik. Az ebből fakadó izoláltságot azonban inkább csak tűrni lehet, semmint megszokni. Közlekedés csak csoportosan, sötétedés után pedig csak taxival. A csak taxival azt jelenti, hogy az utca sarkán lévő kifőzdétől a háromszáz méterre lévő szállásig is taxit kell hívni, ha nem többedmagával megy valaki. Valószínűleg semmi szörnyűség sem történne, ha az ember nem így tenne. Rossz esetben leginkább pénzt kérnének tőle, s a kérést egy negyven centis, kétpengéjű késsel nyomatékosítanák. Ilyenkor azonnal oda kell adni a pénzt. A szállók és vendéglátóhelyek biztonságosnak tekinthetők, és a fehérek ezek között, ponttól-pontig mozognak. Taxist csak ajánlás alapján hívjunk, ebben a szálláshelyünk segítségünkre lesz. Az utazások és szálláskeresések során mindig el kell kapni egy kezdő pontot, egy olyan személyt akiben megbízunk, vagy megbízunk valakiben, aki  őt ajánlja. Ez itt amúgy is az élet és az üzlet alapja. Ha már van egy megbízható partner, rajta keresztül eljutunk a többi megbízható partnerhez: megbízható szafari vezetőhöz, megbízható szállóhoz, és így tovább. Középiskolásnál fiatalabb gyerekkel szerintem nem ajánlatos elindulni, és vagy baráti társasággal, vagy ismerős házaspárral érdemes jönni, hogy a számosság önmagában is elegendő legyen a kellemetlenséget okozók elriasztásához. Fel kell készülni a folyamatos összezártságra, ezért csak kipróbált társakkal szabad elindulni.

Az utcán
Az utcai árusokat határozott udvariassággal szereljük le. Köszönöm, de nem vásárolok. Vagy még két hétig leszek itt, és az utolsó nap fogok vásárolni (mindig egy héttel többet mondjunk). Az odacsapódó túra- és szafariajánlókat is barátságosan, de nagyon határozottan kell elhárítani. Köszönöm, de nem tervezek szafarit. Ezt annyiszor kell nagyon kedvesen elismételni, amíg az illető odébb nem áll.

Egészség
Csak a legjobb helyre menjünk, ha orvosi segítségre van szükségünk, és lehetőleg előre, de az első napokban mindenképpen tájékozódjunk arról, hogy melyik is ez. Arushában például az AICC, a nemzetközi konferenciaközpont „melléküzemágban” üzemeltet egy kórházat, amelyet a külföldiek is látogatnak. Az ellátásért fizetni kell, természetesen. Az árak nem vészesek. Egy malária teszt az orvosi tiszteletdíjjal együtt 6.000 Shilling. Harminc percen belül elkészül, és a személyzet igen készséges. Az itteni tapasztalatok alapján nem tartom megalapozottnak, hogy nincs higiénia, és AIDS-es tűvel szurkálják az embereket. Ebben persze akkor lehetünk igazán biztosak, ha figyelünk, kérünk és kérdezünk, és meggyőződünk róla például, hogy a steril eszközöket az orrunk előtt veszik ki a csomagolásból. Az óvatosság megint kulcskérdés. Igyekezzünk elkerülni az olyan szituációkat, amelyekben megsérülhetünk, vigyázzunk a gödrökkel és fedél nélküli csatornanyílásokkal, ha gyorshajtó sofőr mellé kerülnénk, inkább szálljunk ki, és azzal se kockáztassunk, hogy extrém sportokat próbálunk ki, vagy nyaktörő helyekre látogatunk.

Étel
Kézfertőtlenítő és Bolus Adstringens legyen nálunk. A gyógyszertáros, vagy a nemzetközi oltóközpont szakszerűen eligazít, hogy mi az a pár dolog, amit vigyünk. Csapvizet soha ne igyunk. Fogmosásra sem szabad használni. Evés előtt mossunk kezet, és fertőtlenítsünk a baktériumölő géllel. Általában elmondható, hogy sült és főtt ételeket gond nélkül ehetünk. A helyi ételek és kifőzdék kipróbálását vétek lenne kihagyni, de aki nem így gondolja, járhat az angol pubok-ba, vagy a négy- ötcsillagos szállók éttermeibe. Az első két héten zöldségeken kívül gyakorlatilag mindent megettem, a harmadik héttől megettem a zöldségeket is, a negyedik héten pedig az utcai árustól vett hámozott ananászt, cukornádat, és ha csak tehettem, a helyi vendéglátókat részesítettem előnyben, de nyilván mindenki másképp reagál az afrikai baktériumokra. Nyolc fős csoportunkban egyetlen komolyabb, 4-5 napig tartó gyomorzűr  volt.

Vásárlás
Az élelmiszerek fix áron kaphatóak a kis boltokban, illetve a szupermarketekben, ezekkel nem lesz gond. Piacokon, utcai vásárlásnál az alku kötelező. Az eladók nem is igazán érzik jól magukat, ha a vásárlást nem előzi meg alkudozás. Ha valami megtetszik, az első napokban semmiképpen se vegyük meg, várjunk, amíg tisztába jövünk a helyi árakkal.

re. komment:

Mobiltelefon

A lefedettség jó, hálózatfüggetlen telefont kell hozni othonról, és 1000 Shillingért venni egy helyi SIM kártyát. Az ICT-re a következő bejegyzésben kitérek:)

Alkohol

Van minden, a helyi sör jó, megfizethető, a bor és más ital importált és drága, de ezzel azért nem lesz probléma, mert a malária gyógyszerre nem szabad inni.

Fotók feliratozva és rendezve -KATT-

Galéria (falu)

Egy falut és a benne élő maszáj közösséget látogatjuk meg. Brit önkéntes ajánlotta a kirándulást, aki mezőgazdasági projektek elindításában segít nekik. Jelenleg kávét, teát, kukoricát termesztenek, és méhészkednek. A kávéból és teából nem kávészemet, vagy a tealevelet értékesítik, hanem palántákat nevelnek, ezeket adják el termelőknek. A kukoricást gyerekek vigyázzák, botokkal, tőrökkel és kiabálással ijesztik el a majmokat, ha azoknak kukoricázni támadna kedvük. Az ültetvények szépek, gondozottak, s a megművelt földeken kívül is dús növénytakaró borít mindent. A föld olyan zsíros, hogy még az elvetett csapágygolyó is kikelne.

Találkozunk a maszáj csoport főnökével, több tagjával, és egy frissen végzett egyetemistával, akit a kormány a faluközösség mellé rendelt. Azon munkálkodnak, hogy növénytermelésből, állattenyésztésből, illetve később látgatók fogadásából tartsák el magukat. A befolyt összegeket közös alapba gyűjtik, és az idősek tanácsa megbeszélése alapján használják fel. Ebből iskoláztatják a közösség gyerekeit, illetve ha kár ér valakit, kisegítik. A vének közé 40 éves kor fölött lehet kerülni. Mivel aránylag sokan megérik a 100-110 éves kort, sokáig e tiszteletteljes grémium tagja lehet valaki.  Tizenhat éves koráig mindenki gyereknek számít, tizenhéttől negyvenig harcos – amikor törzsi háborúra került sor, ez a korosztály ment csatázni.

A főnököt mindenki irigyli feleségéért. A közösség keresztény, így csak egy jutott neki. Itt a jó feleség kicsit telt, jó kedvű, szépen énekel, és nagyszerűen főz. A nyugati magazinok címlapjairól mosolygó celebek nem rúgnának labdába. Ha valaki nősül, nemcsak az ara  családjának kell bebizonyítani, hogy képes a feleség és a gyerekek jól tartására, de a vének áldását is meg kell kapni a frigyre. Választani jól kell, mert ha már van gyerek, az idősek tanácsa senkit sem enged válni.

Afrikában a szociális háló, a jóléti társadalom egyik alapja általában hiányzik. Orvosért, mentőért, iskoláért (az elemi kivételével) fizetni kell. Tanzániában azonban létezik szociális segély. Nem is akármekkora. Bele sem fér a pénzes postás táskájába. Bankszámlára sem utalják, mert nehéz lenne kiráncigálni a bankjegykiadó-automatából a jól tejelő tehenet, amit az állam a szegény családoknak juttat. Ezek nem szikár szarvasmarhák, inkább az európai fajtákra hasonlítanak. Érzékenyebbek, tartásuk nagyobb odafigyelést, karámot is igényel, ugyanakkor napi 20 liter tejet adnak, amit tízezer Shillingért értékesítenek. Ha a tehén nőstény borjat ellik, úgy azt egy másik rászoruló családnak kell adományozni. A bikaborjút megtarthatják, amit két éves hizlalás után félmillió Shillingért adnak el húsmarhának. Nem vész kárba a trágya sem. Földbe ásott tartályban komposztálják, majd szétterítik. A folyamat során keletkező gázt összegyűjtik, ezzel főznek. Amúgy csak lehullott gallyakat szabad főzéshez használni, mert fát kivágni a talajerózió miatt tilos. Íme, a tehén száz százalékos visszaforgatása.

Keresztelőre is hivatalosak vagyunk. Az egyszerű, zsúfolásig telt templomban a falu apraja-nagyja. A szertartás szuahéli nyelven folyik. A prédikáció szüneteiben négy kórus énekel felváltva. Európai fülnek is ismerős népénekek hangjai zengnek, megfűszerezve afrikai ritmussal és dallamokkal. Azt mondják szerencsét hoztunk. Messziről jött fehér, meg sárga emberek a keresztelőn az úttalan utakon megközelíthető hegyi faluban Afrikában – sokáig fogják a fényképeket őrizni, és mutogatni a hitetlenkedőknek.
 

Galéria (Gastro)

Japán
Tanzániában az autó Toyota. Esetleg Nissan, néha Land Rover. De mégis inkább Toyota. A japánból érkező használtautó-export egyik fő felvevőpiaca Afrika. A szigetországban 10 – 15 évet kiszolgált járgányok még ugyanennyit simán lehúznak itt. Amikor az egyik exportőrrel egy helyi partner nem volt korrekt, ide küldték Sazan-san—t, hogy rakja rendbe az üzletet. Rendbe tette. Aztán itt maradt Toyotákat árulni. „Használt autókat árulni rendkívül unalmas”-mondja, így aztán négy év múlva kiszállt a boltból, és éttermet nyitott Arusha egyik forgalmas utcáján, az Old Moshi Road-on. Az algát japánból hozza. A halat Dar Es Salaam környéki halászoktól veszi. A rizs helyi termés. Kedves fekete pincér hölgyekkel dolgozik. Szakavatottan, nagyon pontos mozdulatokkal készíti az ételt. A menü Miso leves, ropogósra sütött és megfőzött tengeri növények tésztával, frissen sült tengeri hal és négy nagy darab sushi. Az autentikus, japán ízek fantasztikusak, s a hely szelleme csak tovább fűszerezi őket. Még nem kanalaztam japán használtautó-kereskedőnél Miso levest Afrikában. (6700 Shilling, 1 Shilling = 0,2 forint.)

Indiai
A Diwali-n, a hinduk szent napján, a fény ünnepén indiai étterembe megyünk. Mert az is van itt, nemcsak etióp, kínai, vagy japán. A Diwali-t megünneplik a szikek, buddhisták is, s számos legenda kötődik a naphoz. A mondák szerint Ayodhyai Ráma isten tizennégy év erdei száműzetés után tért vissza városába, miután legyőzte a gonosz Ravaná-t. A visszatérőt az emberek gyertyákkal, lámpásokkal, fáklyával köszöntötték. Ezen a napon egész India fényben úszik, kivilágítják a házakat, ablakokat, kerteket.
Hindu kollégám imával kezd, majd vacsorára invitál minket. Előétel: masala papad, zöldésges samosa. Főétel: palak paneer, csirke tikka masala, dal tadka, tandoori roti, butter naan, zeera rizs. Édesség: édes rasgullas. (15.000 Shilling, itallal).

Lokál
Banán. Érett, éretlen, kicsi, nagy közepes. Nem szórakoznak méricskéléssel, nem kilóra, hanem fürtre adják. Egy 3-4 kilós fürt 1200 Shilling. A banánfa úgy nő, mint máshol a gyom. Ha nem banánt eszünk, legtöbbször helyi kifőzdéket látogatunk. Gyakran kerül tányérunkba ugali kuku, ugali dagaa, amit egy jó pohár frissen facsart gyümölcslével öblítünk le. Az ugali kukoricalisztből készített, a fél tányért elfoglaló gombóc, a leggyakrabban ez, chapati (kenyérféle), éretlen sült banán, vagy rizs a hús kísérője. A gyümölcslevekben szinte úszni lehet, van belőlük minden fajtából, minden mennyiségben. Banánlé, mangólé, ananászlé, avokádólé, passion fruit lé, de keverni is lehet őket. A helyi kifőzdében standard-nak vehető ugali kuku 3000-3500 Shilling.

Mzungu
A fehérek szája íze szerinti éttermekben, például az angol stílusú „sport” pub-okban nincs ugali. Ezek a vendéglátóhelyek éppen ugyanolyanok, mint Budapesten, vagy bárhol a világban. Több képernyőről ordítanak a sportkommentátorok, drágák, nem a konyhaművészet remekeit szolgálják fel, és kevés helyi látogatja őket. Van viszont hamburger 8000 Shillingért, vagy főétel 10.000 – 20.000 Shillingért.

Wali = rizs
Chapati – helyi kenyérféle, lapos, finom
Mnafu – spenót
Pilao – fűszeres rizs
Nyama – marha
Mbuzi – kecske
Kuku - csirke
Dagaa – sneci hal

gigahertz.co.hu Komment erre: Tanzablog / Arusha nemzeti park
 

Sas, nagyon jó az oldalatok, tetszik a mellébeszélés nélküli stílus! A kérdésnek (nem tudom hogy megy ez arrafelé, hagyományos udvarlás, vagy az apjával kell megalkudni) utánajárok. Amit már most tudok, hogy a szépségideál nem egyezik az európaival. A nagyobb derékbőséggel rendelkező férfiaknak például nagyobb az esélyük. A szegénység miatt itt a teltebb ember a különleges, vagy kívánatos. Még a szavuk is más erre. Ha például valaki túlsúlyos, akkor azt mondják rá, egészséges, healthy. Ha még annál is túlsúlyosabb, akkor pedig azt mondják, nagyon egészséges, very healthy. A maszáj törzseknél meg az egyik legfontosabb tényező, hogy hány marhád van. Még az sem érdekes, sovány-e az a marha a számosságuk a döntő. Szóval a recept: szedj fel magadra pár kilót, tenyéssz marhát, és jelentősen nőnek az esélyeid :)

Sarruken Komment erre: Tanzablog / Arusha nemzeti park
Arusha nemzeti park El tudtam volna szórakozni itt a gépemmel...

Ez fotósparadicsom, biztos nagyon élveznéd.

 2008.11.04. 10:47 • nsepp Komment erre: Tanzablog / Arusha nemzeti park

Éjszaka a vadonban tábortűz mellett? Kipróbálnád?
Igen, ha jó a társaság, és van néhány vadászfegyver a közelben…
 
 2008.11.01. 00:04 • szöpeti
Komment erre: Tanzablog / Mai meeting
Szerintem Te meg én összefoghatnánk. Kezdjük el terjeszteni, hogy ne vezessük a naptárainkat és ne akkor foglalkozzunk a problémákkal, amikor mások azt célszerűnek tartják, hanem akkor amikor kedvünk van hozzá.

Ebben benne vagyok. Csak ez az egyetlen probléma, hogyan kezdjünk hozzá. Mert ugye, először meg kel beszélnünk, miképpen terjesztjük majd a hakuna matata szemléletet. Ám ha jó embereket választunk, akkor senki nem jön el a megbeszélésre. Ez megint valami tyúk-tojás problémának tűnik.
 
 2008.10.29. 14:15 • sarruken [Tag]•
Komment erre: Tanzablog / Safari
Gábor, feltétlen vedd fel a kapcsolatot a helyi utazásszervezőkkel, hogyha mi is meg akarjuk nézni ezt a környéket, ne a méregdrága európai irodákkal kelljen szerveztetni az utunkat:)

Ha sikerül elindítani az oldalt, amit tervezünk, akkor közvetlenül is kérhetsz majd ajánlatot, és az irodák is közvetítők nélkül találnak helyi partnert.

V.Emil:
A hegedűs hasonlat nagyon találó!

 2008.10.29. 13:16 • LadyBlue [Tag]•
És a szúnyogok?

Teljesen különbözőek az otthoniaktól. Kicsik, nagyon gyorsak, és cikk-cakkban repülnek, nem olyan komótosan, mint a balatoniak. Szinte lehetetlen lecsapni őket a levegőben. Erős, nagyon gyors, határozott ütést kell mérni rájuk, ha a falon vannak. Párat már szétkentem. Minden ágyat hálóval védenek, mert hiába a szúnyogháló az ablakon, megtalálják az utat a szobákba, már csak azért is, mert errefelé az éghajlat és a hakuna matata miatt egyetlen nyílászáró sincs rendesen a helyén, és a hézagokon bejönnek. Még nincsenek sokan, de egyszer esett az eső, és utána érezhetően megnőtt a számuk. Sötétedéskor nem tanácsos zöld területen kint lenni, és szedni kell a meflokint, amitől kicsit lelassul az ember.

 2008.10.29. 10:19 • Márta
Komment erre: Tanzablog / Safari
te készitetted a fotót? :))

A fotókat én készítem egy lassan nyugdíjaskorú Fuji S3000-el. Nagy élvezet lenne egy DSLR komoly objektívvel, ugyanakkor macerát is jelente, nagyon kellene óvni, és már biztos tele ment volna porral. Azzal főzök, ami van:)
 

Galéria (Arusha Nemzeti Park)

Nem a legismertebb, legfelkapottab, de élmény itt is bőven éri az érdeklődőt. Arusha várostól rövid autóútra fekszik a bejárat, a Meru hegy lábánál. Itt nem csak autós vadnézésre nyílik lehetőség, de fegyveres vadőr kíséretében kisebb túrákat is lehet tenni. Az állatok megszokták az ember jelenlétét, a hegy lábánál legelésző kafferbivalyok, zsiráfok, zebrák 40-50 méterre megközelíthetők. A Meru vulkáni képződményénél a magasság emelkedésével a szavannát egyre dúsabb vegetáció, sűrű, zöldellő erdő váltja, élőhelyet adva madaraknak, leopárdnak, s több majomfajtának. Oroszlánok erre nincsenek, így a helyi zebráknak nagyobb az esélyük megérni a tisztes öregkort. Elődeink is errefelé ugráltak fáról-fára valamikor, időnként egymásra vicsorogva, időnként békességben, amíg az egyiknek eszébe nem jutott, hogy lemásszon, és elterjedjen a Földön.
 

Galéria (itt lakunk)

Szállásadónőnk szűk markúan méri a banánt. Reggelire kicsiny tányérkákon szervíroz négy centiméteres banándarabokat, egy gerezd narancsot, néhány gramm görögdinnyét és ananászt. Nem tetszett nekem ez a fukarság, annál is kevésbé, mert csak a bungalótanya kertjében megterem vagy három mázsa banán. Ezért hozzáláttam a gyümölcsdarabkák redisztribúciójához. Létrehoztam tányérkákat sok banánnal, illetve sok ananásszal, saját magamnak, a maradékot pedig átpakoltam a többi kistányérra. Felborult így az évek alatt kialakult rend. Ilyen arcátlanság még talán nem is történt itt. Annyira meglepődtek, hogy két hét következetes banánpakolás után már nagy tálakon készítik ki a felszelt gyümölcsöket, mindenki abból, és annyit vesz a tányérjára, amennyit akar. Amíg a készlet tart.

Bungalótelepünk tulajdonosnőjének vastagon fog ceruzája a mosásért. A hölgy zimbabwei fehér. Szállásadónk a zugmosást szigorúan megtorolja. Ha saját kezűleg mosott, száradó alsógatyát találna a szobámban, behajtaná a borsos mosodai díjat. Erre öt nyelven figyelmeztet a fürdőszoba falára rögzített tájékoztatóban. Alighanem fordítóprogrammal készítette őket. A németeknek szóló fenyegetés így hangzik:

„Ki fogom önt mosni, ha a kendői erre kényszerítenek, hiszen nagy eséllyel nem lesz fürdésre vize, sőt a WC-t sem fogja öblíteni! Mosodai szolgáltatás a rendelkezésére áll, ezt fogadáskor ellenőrizze! Ha észrevesszük, hogy mosodát nyitott a szobában, ön a mosási listának fog megfelelni!”

Tehát a szigorú tekintetű mosási lista és a feldühödött kendők csak arra várnak, hogy titkos mosáson rajtakapjanak és besúgjanak. Vérfagyasztó. Nem kockáztatom meg, hogy a tulajdonosnő fülöncsípjen, majd elrettentésképpen a többi vendég előtt meglengesse félig megszáradt zoknimat, és bezárjon a mosógépbe. Inkább leadom a ruhát a recepción.
 

Galéria (bicikli)

Az afrikai bicikli nem karbonvázas csoda. Az afrikai bicikli nem alumínium. Nem ide találták ki a filigrán vázcsöveket, precíziós váltókat és 10 légköri nyomásra fújt virsligumikat. Az afrikai bicikli kínai. Nem az a nyugati exportra gyártott fajta, hanem igazi vérkínai. Ez a bicikli kőkemény. Száz százalék szénacél. Három generációt kiszolgáló fajta. Dupla felső vázcső, acélidomokból gyártott csomagtartó, rudazatos acél fékkar, kontrafék hátul, nagy fékpofák elöl, hatalmas átmérőjű, ballonos külsők, az egész járgányt megemelő kitámasztó. Csak a mívesen tervezett embléma nyomhat vagy húsz dekát.

Ezzel a kerépárral elszállítható egy mázsa banán, egy hektoliter víz, másfél köbméter tűzifa a főzéshez, egy feleség elöl, egy gyerek hátul, vagy akár két feleség egyszerre, ha a biciklista muzulmán. A bicikli mindennapi közlekedési eszköz, helyettesíti a motort, autót, kisteherautót is. Hozzátartozik az utcaképhez városban és országúton. Jár vele katona, rendőr, alkalmazott, és többször láttam egy fehér embert is tekerni. Sok országutat úgy építettek, hogy bőséges helyet hagytak rajta két oldalt a kétkerekűeknek, no meg természetesen a szamaraknak.
 

Négy fős csapatunkat meghívák egy konferenciára, ahol turizmusban érdekelt üzletemberek, szakértők és tisztviselők vesznek részt. Nagyon hasznosnak találjuk, mert úgy gondoljuk, hogy adhat néhány ötletet a munkánkhoz.

A konferencia elmarad.

Hakuna matata :)

Galéria (Manyara & Ngorongoro)

Arushából reggel indulunk egy Land Roverrel. Még abból az időből származik, amikor a használhatóság fontosabb volt, mint a marketing. Pár óra autózást követően érkezünk meg a Manyara Nemzeti Parkba. Kellemes, napos időjárás fogad. A belépéssel járó papírmunka után elindulunk a terepjáróval.

Néhány perc múlva már egy másik világban vagyunk. Mintha egy bibliai jelentbe csöppennénk a teremtés ötödik napján, amikor az állatok elkezdik benépesíteni a Földet. Húsz méterrel előttünk egy dagonyában vízilovak hemzsegnek, mögöttünk zsiráfok, impalák és antilopok legelnek. Távolabb, egy bokros-bozótos területen elefántok keresnek élelmet. A bokrokról majmok lógnak, akik szemmel láthatóan jól érzik itt magukat, és úgy döntöttek, inkább nem indulnak el az emberré válás útján. A horizonton hatalmas zebracsorda sziluettje rajzolódik ki. Bárhova is megyünk, nem lehet betelni a látvánnyal. A gazdagság felfoghatatlan. Ez nem állatkert, ez nem szafaripark, ez nem 3D animáció, ez nem látványpékség, ez nem valóságshow, ez maga a valóság.

Természet, napsütés, fel-feltámadó szél, por, tüskés cserjék, magas koronájú fák, ragadozók és növényevők, ürülék a földön, madarak a levegőben. A szavanna végtelensége egy kicsit az Alföldre emlékeztet, bár itt aligha fogok csikóssal, vagy betyárral találkozni. A maga flórájával és faunájával talán Európa és Magyarország is hasonló bőségben lehetett, valamikor a középkorban utoljára, amikor még magától „termett a vad és a hal”.

Egy svájci orvos azon gondolkodott, hova fektesse be megtakarított pénzecskéjét, hogy majd ne kényszerüljön csirkelábat enni nyugdíjas éveiben. Rábökött a térképre, s az ujja Tanzániára mutatott. Ezért elindult, és sátoros szálláshelyet alapított egy eldugott helyen a Manyara Nemzeti park és a Ngorongo Kráter között. Amúgy svájci módra. A sátrak cölöpökön emelt, keményfa padlózaton állnak, kényelmes ágyakkal, elegáns bútorokkal felszereltek, s két zuhanyzó is jár egy szobához. Az étterem kőből készült. Francia konyha üzemel benne. A civilizáció csak azért ér el ide, mert a rádióhullámok megtalálják a bekapcsolva felejtett mobiltelefont. Áramhoz reggel és este jutunk néhány órára, amikor elindítják a generátort. A vizet napsütéssel melegítik. Ebben a teljesen valószínűtlen környezetben eltöltött éjszaka után megyünk tovább a Ngorongoro kráteréhez.

A tűzhányó már régen kialudt. A megszilárdult kráter tizennyolc kilométer átmérőjű és néhány száz méter magas mélyedése olyan, mintha egy másik bolygón járnánk. Az itteni élővilág máshol meg nem található. Bent, a kráterben, a zebrák, oroszlánok, gnúk és orrszarvúak között bivalyaikat terelgető maszáj törzsek élnek, akik ugyanígy itt voltak száz, ezer, és talán tízezer éve is, amikor a képből még csak a Land Roverek és a mzungu turisták hiányoztak.

Az elmúlt héten megállapodtunk, hogy ma találkozunk valakivel. Azért rákérdezünk pénteken egyik munkatárásnál, hogy valóban itt lesz-e hétfőn. „Megígérte, tehát talán itt lesz! (He promised, so he might be here)” – hangzott a válasz. Most azt mondják, a mai nap folyamán valamikor valószínűleg fogunk vele találkozni.

Hakuna Matata! Egyre jobban élvezem az itteni tempót. Azon gondolkodom, esetleg megpróbálom majd otthon is.

Galéria (munka)

A Tanzániai Utazásszervezők Szövetségének (TATO, www.tatotz.com) dolgozunk. Ez az ország legnagyobb ilyen jellegű szervezete, és az egyetlen, amelyikkel a kormány turizmust érintő kérdéseket megtárgyal, és időnként véleményét is figyelembe veszi.

Az itteni idegenforgalmi hivatal (Tanzania Tourist Board, tanzaniatouristboard.com) munkájában is a TATO segít a legtöbbet. A hivatal fő tevékenysége, hogy nagy tételben, jelentős kedvezménnyel vásárol hirdetési felület külföldön, és a diszkont hirdetési lehetőséget továbbadja a helyi vállalkozóknak. Továbbá üzemletet néhány tourinform-szerű irodát. Orszámarketingben jelenleg teszik meg az első lépéseket.

A TATO Kétszázötven taggal rendelkezik. Az utazásszervezők döntő része helyi vállalkozó, kitűnő helyismerettel és néhány terepjáróval, amelyekkel országjárásra, illetve szafari túrára viszik a turistákat.

Az üzletmenet ad-hoc jellegű. Ismerős szállodákból visznek csoportokat, illetve szájhagyomány útján terjed, hogy kivel érdemes utazni, így az érkezők közvetlenül megkeresik az utazásszervezőt. Röviden: vagy beesik néhány utazó, vagy nem. Meglehetősen gyengék a nemzetközi kapcsolatok. Nincsenek, vagy lazák a szálak más országok hasonló szervezetihez, utazási irodáihoz, a nem hagyományos beutaztatók pedig teljesen fehér foltot jelentenek a térképen, holott az emelkedő életszínvonalú Oroszországból, Közép-Európából, és az arab  világból is biztosan számíthatnak érdeklődőkre. Az ország egyedülállóan gazdag természeti kincsekben, színes kultúrával rendelkezik, és lakói döntő része – európai módon ismeretlen módra - kedves az idegenekkel.

Tanzániát mégis kevesen ismerik. Az afrikai turizmus a külföldiek többségének Kenyát, vagy Dél-Afrikát jelenti. Nem köztudott, hogy olyan területek, mint a Kilimandzsáró, a Szerengeti Nemzeti Park és Zanzibár is ebben az országban található. Tanzániába utazni drága. Egyrészt az árszínvonal magas, nagyjából a magyarhoz hasonló, és ez Kelet-Afrikában nem számít olcsónak. Kenya elérhetőbb, özönlenek is oda azok a brit turisták, akik nem Prágába mennek sörözni. Tanzániában nem akarnak tömegturizmust, így ebből a szempontból a magasabb ár nem kifejezett hátrány, és a természeti értékek szempontjából is lényeges fentartható idegenforgalom.

A drágaság másik, fundamentális oka, hogy – éppen a gyenge külső kapcsolatrendszer miatt – a külföldi utazó, vagy utazási iroda csak több lépcsőben éri el a helyi szolgáltatót. Ha pedig egy külföldi iroda mégis jó helyismerettel rendelkezik, akkor magas profittal fogja a Tanzániába irányuló utakat értékesíteni, hiszen ezzel még mindig versenyképes. A haszon döntő része ekkor sem a helyi operátorhoz kerül. Egyetlen példa: ugyanarra a két napos szafari túrára el lehet menni 400 és 2000 dollárért is, attól függően, hogy mekkora szerencséje, vagy helyismerete volt az idegennek.

A TATO egyik legnagyobb gondja, hogy nem ismeri saját tagjait, nem működik koherens szervezetként, nincsenek olyan folyamatok és eszközök, amellyel például a tagok tevékenységei láthatók, igényeik felmérhetők. A belső kommunikáció egy negyedéves nyomtatott hírlevelet jelent. Nincsenek szolgáltatások sem a tagok, sem a külvilág felé. A működés pontosan olyan ad-hoc módon folyik, mint az irodáknál. Egy tájékozottabb / szerencsésebb utazó, vagy utazási iroda ráakad a TATO-ra (egész pontosan személyesen megjelenik az irodában), elmondja igényeit, mire a szövetség javasol egy megbízható, az adott igényeket kiszolgálni képes tagot, és összekapcsolja a két felet. Ugyanúgy, ha egy tag el akar érni valamit, ötletét előadja a vezetőknek, és elég rámenős, akkor lehet, hogy történik valami.

Mit érdemes tehát elkezdenünk, aminek négy hetes ittlétünk alatt kivitelezhető, van értelme, és folytatása? Két projektet szeretnénk elindítani, csak a legelemibb szinten. Az egyik a TATO honlapjának fejlesztése, és ezen belül egy adatbázis létrehozása a tagokról, amelyet még sok más célra is használhatnak később. A másik olyan kommunikációs javaslat elkészítése, amelyben néhány ötletet adunk arra, hogy próbáljanak több információt adni magukról külföldön.

Honlap – adatbázis.
Cél: mérjék fel, kik a tagok, milyen aktivitásokat kínálnak, az ország melyik részében kínálnak szolgáltatásokat.
A tagokat párosítjuk attribútimaikkal, és kereshető adatbázist hozunk létre.
A honlapra látogató utazási iroda, vagy magánutazó igényei szerint kikeresi a megfelelő irodát. Vagy közvetlenül kapcsolatot teremt vele, vagy a rendszer minden szóba jöhető irodának elküldi e-mailben az igényeket. Erre az iroda válasz e-mailben ajánlatot tesz a turistának, aki az ajánlatok közül kiválasztja  a megfelelőt. Fapados megoldás, de jól működik – ezt a modellt alkalmazzák például Észak-Olaszországban a családi panziók tulajdonosai:  http://www.altabadia.it/en/booking_altabadia.htm Az IT infrastruktúra és a drágán elérhető informatikai tudás miatt nem gondolkodunk központi, on-line módon elérhető szolgáltatásban. Ezen kívül a magyar travelport (travelport.hu) mintájára egy sztenderdizált rövid ismertető oldal készítését is javasoljuk, ahol minden tag megadja magáról az alapvető információt.

Kommunikáció

Kommunikációs tervünket arra építjük, hogy a TATO az ilyen irányú munkába be tudja vonni az idegenforgalmi hivatalt, és talán nyomást tud kifejteni a hivatalos szervekre, vagy legalább meg tudja győzni őket. Néhány alapvető célt szeretnénk csak elérni. Az első, hogy adjanak egy kis munkát a külképviseleteknek, akik minden országban gyűjtsék össze néhány személy elérhetőségét, akik egyáltalán érdekeltek abban, hogy információt kapjanak az Tanzániáról. Turizmusról író újságírók, ilyen irányú magazinok szerkesztői, utazási irodák szövetségei, nagyobb, vagy Afrikát is műsoron tartó utazási irodák, bloggerek és honlapszerkesztők, akik saját elhatározás alapján afrikai, vagy tanzániai témákról írnak, afrikanisztika szakok vezetői.  Ha már tudjuk, kikkel szeretnénk kapcsolatot tartani, akkor  lehet azon gondolkodni, hogy miről beszéljünk. Javasoljuk, hogy havonta egy hírt küldjenek magukról a megcélzottaknak, az információ tartalmon kívül azért is, hogy ne felejtsék el őket.

Kanga,
Köszönöm a jókívánságokat,

V.Emil,
Szívesen megyek a Rám Szakadékba, ha csak felfelé kel menni. Végül hozzájutottunk széles sávhoz is a szervezetnél, ahol dolgozunk. Bár nem számíthatunk a hazai sebességre és megbízhatóságra, elég tűrhetően működik.

Sarruken,
Azt hiszem, hogy az itteni emberekről készült felvételek talán még a természetfotókat is túlszárnyalnák. Rengeteg egzotikus arc, színes ruhák, törzsi öltözékek… De ez nehéz műfaj, nem ugorhatok valaki elé oda, hogy na most lefényképezlek.

Gyuri62,
a fényképeid mindenkinek nagyon tetszenek. A pálmát egy téli pilisi képed viszi el, a helyiek percekig nézegetik. A sör nagyon jó, tiszta, fejfájásmentes. De a helyi sörök között egyáltalán nincs barna, szerintem nagyon jól menne itt egy kis privát sörfőzde. Ami még szintén működne, az egy számítógépes vállalkozás, amelyik hálózatokat rak össze, weboldalakat lő fel, kisebb alkalmazásokat készít, meg szerelgeti a gépeket. Nagyon korlátozott az ilyen irányú tudás, és sokat is kérnek érte. Egy teljesen alapszintű, tíz statikus html oldal létrehozásáért 800 dollárt szoktak fizetni.

Szöpeti,
Nagyon köszönöm a követelések egyértelmű megfogalmazását. Igyekszem megfelelni, több képet küldeni, és nyitok az ongo-n egy albumot. A Kilimandzsáró kimarad, mert felkészülés és jól megválogatott öltözék kell hozzá. Az utóbbit lehet kölcsönözni, az elsőt nem. De egy dola-dola megállóban szívesen elrejtek valamit.
Jó sok feladatot adtál, lássuk:
A holland maszáj férjéről – ilyen nincs, de van más maszáj helyette
fehér emberekről – az van otthon elég
fish&chips-ről – ezt nagy ívben elkerülöm, de megígérem, lesz éttermi beszámoló
szállodáról – erről is lesz egy kis történet
Hol dolgoztok? Mit csináltok?
Már ez is készül, de meg kell ígérned, hogy küldesz jó ötleteket.
Milyenek a társak? – ezt megoldottam.
Ha esetleg találsz olyan zimbabwei gazdagot, aki egyedül már nem tudja a pénzét számolni – nagyon kicsi az esély, hogy összefussak ilyen emberrel, de a szállásadónőm pont zimbabwei. Nemsokára írok róla.
 
E,
A harcosoknak nincs lándzsájuk, de nem szívesen keverednék velük összetűzésbe.

Mérienn & LadyBlue,
Jambo = hogy vagy (hello)
Mambo=dolog
Jambo mambo= hogy mennek a dolgok?
A jumbo nem jelent semmit, egy európai meseíró egyszer ezt a nevet adta egy elefántnak, azóta keveredett össze minden.
Az elefánt = tembo.
Az ungabunga sem jelent semmit, de azt a kellemes időtöltést biztos nem, amit a közismert bennszülöttes viccben, ezért nyugodtan ki lehet mondani ezt a szót itt is.

Barbi, P, Metno,
igyekszem használható írásokat küldeni, de mindenképpen szóljatok akkor is, ha valami nem tetszik. Azt persze csak magánlevélben:) Nemrég kaptam egy kritikát, és nagyon örültem neki.
 

Márta,
Tigris nincs. De oroszlán van helyette.

Arusha város legnépszerűbb kávézójában, a Via Via-ban töltöttük az estét. A fehér tulajdonos jó ízléssel és nagy érzékenységgel olyan helyet teremtett a belvároshoz közeli ligetben, amelyet mindenki szeret.

A közönség színes. Fehérek, afrikai és amerikai feketék, maszájok. Városlakók, utazók, nemzeti parkoknál dolgozók, önkéntesek, egyetemisták, sőt még ENSZ tisztviselők is. Nyolc fős csapatunk jól illeszkedik a hely hangulatához. Három amerikai, egy japán, egy indiai, egy izraeli, egy fülöp-szigeteki és egy magyar.

Nagyon sokat tanulunk egymástól. Az amerikaiak az első napokban kritikus megjegyzéseim miatt negatívnak hisznek, de aztán egyre jobban figyelnek gondolataimra. Hey, do not be so Central European, mondja koordinátorunk, Amanda, aki egy évet élt Oroszországban, így elfogadom, hogy amennyiben egy eszköz nem működik, vagy rosszul találták ki, az a dolog nem crap, hanem challenging. Őket pedig arra próbálom nevelni, lássák be, néha érdemes megkeresni a lényeget a helyett, hogy action item-et, project map-et, esetleg debriefet készítsünk, s időnként megéri megkérdőjelezni valamit akkor is, ha azt adottnak hisszük, vagy pedig valamikor egy nagy ember mondta rá azt, így legyen.

A közös munka során mindenki egy olyan darabkát tesz be tudásából, személyiségéből, kulturális hátteréből a közösbe, amelyre más nem lenne képes.

Ikue, japán kolléganőm mindenkit levesz a lábáról figyelmességével és törékenységével. Ő az, aki utánad hozza az étteremben felejtett sapkát, vagy finoman megfog, mielőtt egy jobbról érkező autó elé lépnél. Anshuman, indiai társunk megbízható, rendkívül pontos és nagyon ért a matekhoz. Dolev, izraeli kutatómérnökünk segít visszahozni a társaságot a földre, amikor valakit túlságosan elragad a stratégiagyártás, vagy a projekttervezési láz. Mivel mindketten kis országból jöttünk, jól megértjük egymást. Tom a Fülöp szigetekről megállás nélkül mosolyog. Akárhányszor összefut valamelyikünkkel, azonnal mond néhány kedves szót, még mielőtt egy hang is kijönne a másik torkán. Katherine nevetését akkor is lehet hallani, ha nem látod. Mindenhez nagyon pozitívan áll hozzá, s ez átragad környezetére is. Bobbi megértő, megfontolt személyiség hatalmas élettapasztalattal. Minden mondatának súlya van. David rendkívül energikus, nagyon gyorsan jár az agya, s mindig új ötleteken töri a fejét. Senki nem unatkozik mellette. 
 

Már dolgozunk, ezért egyre több az interakciónk a helyiekkel. Végre ugyanott és ugyanazt esszük, mint az itt lakók, velük és nekik végezzük munkánkat. Nyomasztott az elzártság. Idegen országban mindig szeretek elvegyülni, és egyszerűen csak létezni a többiekkel. Ez itt természetesen nehezen menne, mert mzungu színemet már egy kilométerről ki lehet szúrni. Tudomásul kell vennünk, hogy bizonyos mértékű izoláció folyamatos lesz biztonságunk érdekében is. Be kell tartanuk néhány alapvető szabályt. Sötétedés után nem mehetünk az utcára, csak megbízható taxival védett ponttól védett pontig . Adott területeket el kell kerülnünk. Legalább kettes csoportban közlekedünk.

Felületes megfigyelésem alapján az itt tartózkodó fehér embereket több kategóriába lehet osztani. Az egyik a tulajdonosi réteg. Éttermeket, szállodákat, utaztató cégeket birtokolnak. Általában a korábbi gyarmattartók leszármazottai. Zömmel dél-afrikaiak, zimbabweiek és britek. Őket nem mindenhol látni. Nagy méretű terepjáróval közlekednek, és kisebb erődítménynek beillő házakban laknak. Esténként valószínűleg az aznapi bevételt számolják egy pohár jeges whisky mellett egy callgirl társaságában az oroszlánbőrön. Feketékkel dolgoztatnak, de ha megfelelően tervezik a napjukat, a kiszolgáló személyzeten kívül nem kell bennszülöttbe botlaniuk. A pub-okban és dine-in-ekben hasonszőrűek között töltik az estét, válogatnak a fantáziátlan menük (chips & fish, chips & chicken & pizzas) között és krikettet, vagy focimeccset bámulnak.

Turistákból két típus is megkülönböztethető. Azt egyik, aki érdeklődéssel fordul a helyi kultúra és a természeti szépségek felé, a másik pedig az élet fehér köreiben mozog, s hazaérkezve büszkén újságolja barátainak, hogy afrikai szafarin járt.
ENSZ alkalmazottakkal kizárólag a város fehérek által kedvelt pontjain akadok össze. Könnyű megismerni őket kifogástalan öltözékükről, szolgálati terepjárójukról, vagy a nyakukban lógó mágneskártyáról.

Önkéntesek is szép számmal akadnak. Nyugdíjas holland üzletemberek például, akik induló helyi vállalkozóknak segítenek. Egy talpraesett kanadai lánnyal is megismerkedünk. Három éve él itt. Egészségügyi programokat szervez. Decemberben utazik végleg haza. Magával visz egy maszáj férjet is.

Galéria (Arusha)

Végre gyalog megyünk a városba, találkozóra egy partnerrel. Minden stimmel, csak a partner nincs sehol. Illetve nem ott, és nem akkor jelenik amikor várjuk. Ez egyáltalán nem probléma. A nap huszonnégy, a hét százhatvannyolc, az év nyolcezer-hétszázharminchat órából áll, így semmi nem akadályozza meg, hogy máskor és máshol fussunk össze. Itt az európai, vagy az észak-amerikai pörgés és stressz ismeretlen. Aminek meg kell történnie, megtörténik. Ami pedig nem történt meg, az nyilván nem volt elég fontos. Különben is hakuna matata – no problem, és AWA – Africa Wins Again. Az élet így sokkal egyszerűbb.

Az utcán sokan fordulnak az idegenhez. Jambo, where are you from? Ismerkedésnél a nyerő mondat: Magyarországról jöttem, Európából, és egy önkéntes szervezetnek dolgozom. Ez szimpátiát ébreszt. Aki csak pénzt remél, vagy csak el akar adni valamit, azon nyomban eltűnik, aki marad, az kíváncsi, és érdemes vele pár mondatot váltani.