HTML

Tanzablog

Tapasztalatok Tanzániában

Friss topikok

  • alibabaesanegyvenhattyu: Érdekes túra lehetett. Na, erről érdemes blogot írni! (2009.10.22. 15:02) Láttam Afrikát
  • V.Emil: Kuburudisho murua = Always Coca Cola (2008.12.06. 21:09) Arusha - Dar es Salaam
  • V.Emil: A vízszintemet meg az aranymetszést eladom egy zanzibári kirándulásért... (2008.12.06. 20:44) Zanzibár
  • mérienn: Ez tündéri, mennyire aranyosak és lelkesek a gyerkőcök! És persze éljenek a little green jumpingok... (2008.11.24. 15:40) Iskola
  • V.Emil: Idézek: "Az állam szép bevételt és aadókat húz az iparágból, de tisztviselői nem törik össze magu... (2008.11.19. 15:48) Mai meeting 2 / munka 2

Linkblog

Archívum

Délről északnak

2008.10.21. 10:38 tanzablog

 Galéria (úton)

Reggel indulunk a kisbusszal. Az út minden pillanata élményt ad. A táj zöld, a föld vörös, az égen bárányfelhők. A főút egész hosszában él, lüktet. Büszke tartású, szép arcú, színes ruhába öltözött nők, kézikocsit toló árusok, málhával megrakott kerékpárosok, pásztorok kecskecsordáikkal, patyolat tiszta formaruhájukban iskolába igyekvő gyerekek haladnak a szélén. Az út mentén falvak váltják egymást, bennük sárból tapasztott, pálmalevéllel fedett és téglakunyhók. Egyenletes a szegénység.

A járművek nagy része kamion és ’dola-dola’ – kisbusz. Az dola-dola a tömegközlekedés alapja. A kikiáltó-kalauzok a fel- és leszállóhelyeken kikiabálják, merre tartanak, s akinek arra esik az úti célja, felszáll. Főbb városokat menetrendszeri buszok is összekötnek. A terminálokra érkező távolsági autóbuszokat körbeveszik az árusok, és portékáikat kínálják az ablakon keresztül. A járműveken feliratok. Az egyiken: Allah hatalmas. A másikon: Jézus szeret téged. A harmadikon: Allah mindenható. A negyediken: Jézus kísér utadon. A lényeg, hogy Jézus, vagy Allah minden közlekedőre vigyáz. Ezzel a munkamegosztással kölcsönösen terhet vesznek le egymás válláról, és kétszer annyira figyelhetnek. Ez egyáltalán nem mellékes.

Észak felé közeledve hatalmas kiterjedésű, szabályos alakzatú ültetvények mellett megyünk tovább. Lassan kirajzolódik a távolban a Kilimandzsáró havas csúcsa. A látvánnyal nem lehet betelni. Mint egy nagy, öreg, bölcs, oltalmazó szellem, úgy magasodik a lapos szavanna fölé.

Sofőrünk tapasztalt, bizonyára többször megtette már ezt az utat. Hidegvérrel vezet, de nem sajnálja a gázt. Az egyik falu határában szamárcsorda halad keresztbe néhány száz méterrel előttünk. Haza igyekeznek a legelőről. Lassan, vontatottan kelnek át. Túl gyorsan haladunk. Nem jön szembe senki, ezért két lehetőség adódik: belehajtani a csorda közepébe, vagy a zömét kikerülve az utolsó szamarat elgázolni. Kitámasztom magam. A sofőr a fékre tapos, és enyhén elfordítja a kormányt. A blokkolásgátló szapora ütemben fogja meg és engedi el újra a kerekeket. A leghátul haladó szamár nekivágódik a motorháztetőnek, majd a jármű oldalának, végül mozdulatlanul elterül a padkán.

Néhány horpadással a karosszérián, este érkezünk Arushába. Szállásunk a városban van, kevésbé elszigetelt, mint az első. Maszáj törzsből származó harcosok vigyáznak (a Warrior Ltd. alkalmazotai) az épületre és a vendégekre. Holnap reggel végre gyalog megyünk a városba.
 

12 komment

Földrajzóra és ketrec

2008.10.21. 10:12 tanzablog

Galéria (Dar Es Salaam)

Hajnalban az első reptéri vonattal indulok Schwechat-ra. Zürich lesz az első állomás. Nem kérek újságot, inkább az ablakon bámulok ki, és reggelizem. A szemlélődésből az zökkent ki, amikor az egyik utasnál meglátom a Die Presse címlapját: Szomszédunk gondban – Magyarországot államcsőd fenyegeti. Mégis jelentkezem egy lapért.

 
Átszállást követően a svájci repülő áthúz az Alpok, majd a Dolomitok felett. A Giau csúcsát felismerem. Mintha el akarná érni a gép hasát, kinyújtott ujjakat formálva tör az ég felé. Néhányszor megküzdöttem már a hágóval, amely átvezet alatta. Ahogy az ember kerékpárral teker fel a tíz kilométer hosszú, tíz százalékos emelkedőn, minden egyes pedálfordulatnál alázatot és kitartást tanul. Most csalok. Percenként egy hektoliter kerozint elfüstölve hagyom magam mögött a hegyet.
 
Athén és az Égei Tenger után Egyiptom felett repülünk be Afrikába. Útvonalunk időnként párhuzamos a Nílussal – éles a határ, ami a folyó két oldalán húzódó zöld, élettel teli sávot elválasztja a sivatagtól. A Szahara végtelensége fölött órákig haladunk. Arra gondolok, hogy a repülés úttörői harmad ekkora sebességgel, földi irányítás, kiépített repülőterek és műholdas navigáció nélkül, öt-hat le- és felszállással tették meg ugyanezt az utat.
 
Az Egyenlítő felé közeledve, az esőerdők fölött sűrű pára takarja el a kilátást. Amikor kiérünk a zónából, már zöld szavanna terül el alattunk, s rövidesen megérkezünk Nairobiba. A földet érés előtt, kis magasságban már jól kivehetők a központot övező bódé-városrészek. Az utasok zöme leszáll, hogy kenyai szafari-túrára induljon. Néhányan tovább utazunk Tanzániába, Dar Es Saalam-ba. A repülőtéren várnak. A sofőr széles mosollyal köszönt, és biztosít arról, hogy jól fogom magam érezni, mert itt mindenki nagyon kedves. Beszélgetni kezdünk. Merre van Magyarország, mekkora, mennyien lakják, királyunk van-e, vagy miniszterelnökünk. Már nincs király, mondom, és a Die Presse kapóra jön, hogy ezt meg is erősítsem. Előhúzom, s a címlapfotót mutatom, amelyen kormányfőnk éppen a csőd elhárításán gondolkodik.
 
A szállóban az első nap döntő részét alvással töltöm. Kollégáim csak később érkeznek. Az Indiai Óceán partján vagyunk. Szép idő, napsütés, kék tenger, homokos part, buja növényzet, virágok a kertben. Teljes izolációban a külvilágtól. A bejáratot biztonsági emberek védik. A kijáratot is. Amerikai társam délután sétálna a tengerparton. Ahogy távolodik, az egyik őr megkéri, hogy jöjjön vissza. A szállóban német, francia, brit és dél-afrikai turisták. Senki nem megy sehova, és a tengerben nem fürdik senki. Az étteremben olasz ételt szolgálnak fel. Ásványvíz is van, Veneto tartományból. Következő este a szokásos havi partit rendezik az itt élő külföldieknek. Többségük az ENSZ-nél és hasonló szervezeteknél dolgozik. A DJ-t New Yorkból hozzák. A szobám szerencsére nem a mulatság helyszíne felé néz, és a légkondicionáló olyan hangos, mint egy Zetor, így elnyomja a vigasság hangjait. Az egyenletes zúgás mellett kitűnően lehet aludni. Nagyon várom, hogy hétfő reggel elinduljunk tíz órás buszos utunkra Arushába, ahol a városban lakunk és a helyiekkel dolgozzunk majd.

2 komment

Így kezdődött

2008.10.16. 23:16 tanzablog

 

A cég, ahol dolgozom elindított egy kezdeményezést. Fejlődő országokban különböző civil szervezetek mellé küldi munkatársait 9-10 fős csoportokban egy hónapra. Segítünk kisvállalkozóknak üzleti tervek kidolgozásában, diákok oktatásában, kommunikációs- és marketingtervek készítésében, informatikai fejlesztésben, fenntartható turizmust építő programok elindításában. Nem gondolkodtam sokáig a jelentkezésen. Tetszett az ötlet maga, mert ez nem egyszerűen egy adományozási akció: tudást viszünk, kapcsolatokat építünk, és magunk is olyan tapasztalatokra teszünk szert, amelyre más körülmények között nem kerülhetne sor. Közelről megismerünk teljesen eltérő kultúrákat és gondolkodásmódokat. A cél nem az, hogy ’megmondjuk a frankót’ a végeken, hanem, hogy együtt dolgozzunk, közösen találjunk ki jó ötleteket, mindenki adjon és kapjon, tanuljon és tanítson. A feltételek korrektek. Egy hónap felmentés az otthoni munkavégzés alól, a gyógyszerek, oltások, utazás és biztosítás költségei fedezve. Természetesen a jelentkezőknek - akik ötször annyian voltak, mint ahányan befértek a programba - is meg kell néhány komoly feltételnek felelniük. Eddig nagyon pozitívak a tapasztalatok, ezért még jelentősen megemelik majd a létszámot.

Tegnap egy mellékletekkel megtűzdelt e-mail formájában komoly segítséget kaptam Király Györgytől, a Tanzánia Barátai Alapítvány vezetőjétől, rengeteg információt éttermekről, látnivalókról, kapcsolatokról. http://www.tanzania-baratai.hu/tba_hun.htm Az alapítvány jelenleg egy iskola felépítésén dolgozik.

Tanzánia messze van. Reggel Kelenföldről indultam, most Bécsben ülök egy kávézóban. Csendes, langyos és kicsit fülledt az este egy nemrég lezúdult, nyárba illő felhőszakadás után. Kora reggel indul majd a gép. Zürichi átszállást és kenyai leszállást követően késő este érkezik Tanzániába, Dar Es Salaam-ba. Még soha nem jártam a déli féltekén.

Egy kollégám, aki velünk lesz, megkérdezte egy segélyszervezetnek dolgozó ismerősét, mi az, amit feltétlenül vinni kell Afrikába. Az egyik legfontosabb útravaló a fénykép, hangzott a tanács. Akikkel megismerkedünk majd, szeretnék megérteni, honnan jöttünk, milyen az országunk, kik a családtagjaink, a barátaink. Huszonöt képet viszek el. Mátrai szőlőhegy, Kis-Balaton, a Pilis télen, a Pilis ősszel, a budai vár, családtagok, a bringás csapat, a fekete macskánk (majd elmagyarázom, hogy ”this is the Hungarian lion”), vagy pannon puma, vagy mi.
 

3 komment

süti beállítások módosítása