Galéria (Manyara & Ngorongoro)
Arushából reggel indulunk egy Land Roverrel. Még abból az időből származik, amikor a használhatóság fontosabb volt, mint a marketing. Pár óra autózást követően érkezünk meg a Manyara Nemzeti Parkba. Kellemes, napos időjárás fogad. A belépéssel járó papírmunka után elindulunk a terepjáróval.
Néhány perc múlva már egy másik világban vagyunk. Mintha egy bibliai jelentbe csöppennénk a teremtés ötödik napján, amikor az állatok elkezdik benépesíteni a Földet. Húsz méterrel előttünk egy dagonyában vízilovak hemzsegnek, mögöttünk zsiráfok, impalák és antilopok legelnek. Távolabb, egy bokros-bozótos területen elefántok keresnek élelmet. A bokrokról majmok lógnak, akik szemmel láthatóan jól érzik itt magukat, és úgy döntöttek, inkább nem indulnak el az emberré válás útján. A horizonton hatalmas zebracsorda sziluettje rajzolódik ki. Bárhova is megyünk, nem lehet betelni a látvánnyal. A gazdagság felfoghatatlan. Ez nem állatkert, ez nem szafaripark, ez nem 3D animáció, ez nem látványpékség, ez nem valóságshow, ez maga a valóság.
Természet, napsütés, fel-feltámadó szél, por, tüskés cserjék, magas koronájú fák, ragadozók és növényevők, ürülék a földön, madarak a levegőben. A szavanna végtelensége egy kicsit az Alföldre emlékeztet, bár itt aligha fogok csikóssal, vagy betyárral találkozni. A maga flórájával és faunájával talán Európa és Magyarország is hasonló bőségben lehetett, valamikor a középkorban utoljára, amikor még magától „termett a vad és a hal”.
Egy svájci orvos azon gondolkodott, hova fektesse be megtakarított pénzecskéjét, hogy majd ne kényszerüljön csirkelábat enni nyugdíjas éveiben. Rábökött a térképre, s az ujja Tanzániára mutatott. Ezért elindult, és sátoros szálláshelyet alapított egy eldugott helyen a Manyara Nemzeti park és a Ngorongo Kráter között. Amúgy svájci módra. A sátrak cölöpökön emelt, keményfa padlózaton állnak, kényelmes ágyakkal, elegáns bútorokkal felszereltek, s két zuhanyzó is jár egy szobához. Az étterem kőből készült. Francia konyha üzemel benne. A civilizáció csak azért ér el ide, mert a rádióhullámok megtalálják a bekapcsolva felejtett mobiltelefont. Áramhoz reggel és este jutunk néhány órára, amikor elindítják a generátort. A vizet napsütéssel melegítik. Ebben a teljesen valószínűtlen környezetben eltöltött éjszaka után megyünk tovább a Ngorongoro kráteréhez.
A tűzhányó már régen kialudt. A megszilárdult kráter tizennyolc kilométer átmérőjű és néhány száz méter magas mélyedése olyan, mintha egy másik bolygón járnánk. Az itteni élővilág máshol meg nem található. Bent, a kráterben, a zebrák, oroszlánok, gnúk és orrszarvúak között bivalyaikat terelgető maszáj törzsek élnek, akik ugyanígy itt voltak száz, ezer, és talán tízezer éve is, amikor a képből még csak a Land Roverek és a mzungu turisták hiányoztak.
